|
|
|

HalimbárólPolgármesteri köszöntõ Tisztelt Látogató! Szeretettel köszöntöm Halimba község honlapján. Megismerheti múltunkat, hagyományainkat, és képet alkothat mai helyzetünkrõl, intézményeinkrõl, a településen mûködõ civil szervezetekrõl és vállalkozásokról. Fontos célkitûzésünk az itt élõ emberek életkörülményeinek folyamatos javítása, komfortosabbá tétele. Mindezt úgy kívánjuk elérni, hogy közben nagy figyelmet fordítunk környezetünk védelmére, épített örökségünkre. Fontosnak tartjuk, hogy a lakosok magas színvonalú szolgáltatásokat vehessenek igénybe. Családi bölcsöde, óvoda, általános iskola mûködik a településen. A Civil szervezeteink és az egyházközség aktívan részt vesznek a község életében. Támogatjuk õket és támaszkodunk javaslataikra, a község érdekében végzett tevékenységükre, és együtt örülünk, ha Halimba hírnevét öregbítik. A település közérdekû eseményeirõl a helyi újságban tájékoztatjuk a község lakóit, érdeklõdõket, melynek számait honlapunkon is olvashatnak. Ha ellátogat hozzánk, szíves figyelmébe ajánlom, keresse fel a Dr. Szalai Miklós Emlékházat és Helytörténeti Gyûjteményt, valamint a Bauxitbányászati Gyûjteményt. Önálló programként is ajánlom a község határában lévõ horgásztavak, valamint a helyi kiránduló helyek meglátogatását, ahol megpihenhet az õsi vadkörtefák alatt, gyönyörködhet a táj szépségében. Interaktív geotúra-útvonalaink kiépítés alatt vannak. Községünket nemcsak meglátogatni kellemes, de itt letelepedni és élni is érdemes. Az infrastruktúra és az intézményrendszer teljesen kiépült, az Önkormányzat új építési telkek kialakításával várja az érdeklõdõket. Ha községünkrõl többet szeretne megtudni, kérem, lapozza végig honlapunkat, és látogasson el hozzánk, szívesen látjuk! Kovácsné Véber Eszter Polgármester
| | |
Halimba község bemutatásaHalimba község Veszprém megyében, Ajkától 13 km-re fekvõ egykori bányász település. Lakóinak száma: 1199 fõ (2022.) Háztartások száma: 423. Neve országvilág-szerte a határában talált bauxitról és a községben tevékenykedõ „gyógyfüves pap” Dr. Szalai Miklós esperesrõl ismert. Határában kiváló, szabadidõ eltöltésére alkalmas kirándulóhelyek találhatók: két horgásztó, erdõk, Malom-völgyi pihenõpark, mocsár-láp élõhely természetvédelmi terület. Könnyen megközelíthetõek gyalogos, lovas és kerékpáros útvonalakon a környezõ települések kirándulóhelyei is: pl. Szõci Kút-völgy, Taliándörögdi Klastrom, Kerekfenyves, Öcsi Nagy-tó és kilátó, Úrkúti õskarszt, Sárcsi-kút, Magyarpolány. A település Veszprém megyében, a Kisalföld és a Déli-Bakony lábánál fekszik. Határa lapos medence, részben a Déli-Bakony dombokká szelídült vidéke, melyet nyugaton a Balaton-hegy választ el a tágas Nyirádi-medencétõl. Ajkától 13 km-re, Tapolcától 25 km-re terül el. A Balatontól való távolsága 32 km. Közelében található a Somló-hegy (35km) és az Agár-tetõ (8km), ahonnan tiszta idõben a Balaton is látható. Halimba fõbb adatai Terület: 1262 ha Belterület: 66 ha Külterület: 1196 ha Lakónépesség: 2016. január 1.: 1193 fõ 2017. január 1.: 1185 fõ 2018. január 1.: 1197 fõ 2019. január 1.: 1232 fõ 2020. 1228 fő 2021. 1207 fő 2022. 1199 fõ 2023. 1193 fő
| | |
A község címere és zászlója A község címere: Halimba Község Önkormányzati Képviselõ-testülete 2000. évben fogadta el a község címerérõl és zászlójáról szóló rendeletet, avatta fel a község címerét, zászlaját. A címer leírása: Ívelt csúcsban végzõdõ pajzs, kétharmad részben osztva kettõs ívelésû dombvonallal. Az alsó harmad vörös mezejében - amely a bauxitbányászatra utal - bányászjelvény fekete színnel. A felsõ kék mezõben arany kankalint - hármas levéllel - két arany búzakalász fog közre. A búzakalászok a régi falupecsétbõl kerültek át mint a gazdálkodás valamikori szimbólumai. A kankalin pedig a környék kedves, jellemzõ virága, amely a nagy számban elõforduló gyógynövényeket jelképezi. A zászló leírása: A zászlón fehér alapon helyezkedik el a címer. A zászlólap - arányában a zászlórúd felõl nézve 1:2 arányú téglalap alakú. Az Önkormányzat dísz-zászlaját rojt szegélyezi. Az Önkormányzat zászlaja esetén az arányt meghatározó téglalap méretei 90x150 cm. A dísz-zászló rúdja fából készül natúr színben. A címer használatát önkormányzati rendelet szabályozza. Felhasználásához engedély szükséges.
| | |
Halimba rövid történeteA falu elsõ írásos említése 1272-bõl való, de már jóval elõbb lakott terület volt. Okleveleink - 1329-ben "Helymba", Helymb, 1412-ben "Halymba"-nak írják a település nevét. A név "szláv" eredetû, személynévbõl vagy köznévbõl képzõdhetett. A köznévbõl való eredet szerinti felfogás értelmében a Halimba név a szláv chleba szóból alakult, mely töltést, gátat, zsilipet jelentett a XI. században. A község határában gazdag régészeti lelõhelyeket tártak fel. A kelta lakókhoz köthetõk a kora vaskori halmok és leletek (I-II.sz.), valamint a korai római sírok és épületmaradványok. Legnagyobb lelet a középkori magyar temetõ volt, 932 sírral, melyet a Cseres dûlõben tártak fel. Széles-völgyben fekszik a VI-IX. századi avar temetõ 486 sírral, felette pedig egy XI. századi egykori falu nyomai láthatók. A honfoglalás után a település lassan hun és magyar településsé alakult át. A község legrégebbi épületei a Macska-hegy utcában (ma Béke utca) vannak, amelyek közül néhány sokáig megmaradt háza, élõ fára épült. A fák tetejét levágták elágazásuknál, összekötötték a szomszédos fákkal, és erre építették a tetõszerkezetét oldalát sövénnyel, fonták, és sárral tapasztották. A lakosság földmûvelésbõl, állattenyésztésbõl és erdõmûvelésbõl élt a korai idõkben. A termõföld a község határában kevés, és az is sovány. Két nagybirtok, néhány kisparaszti birtok képezte a gazdaság alapját, a lakosság zömét a sok föld nélküli napszámos alkotta sok gyerekkel és kevés élelemmel. A gyenge talaj csak szegényes megélhetést biztosított. Itt még az „Úr” sem volt úr! (Késõbb a bauxitot keresõ fúrók sehol sem harántoltak egy méternél vastagabb talajréteget.) 1341-bõl tudjuk, hogy Szent Kozma és Demjén tiszteletére emelt szentegyháza volt a falunak, amely valahol a mai templom helyén állhatott, körülötte temetõvel.(Petõfi u.39.) A falu az Essegvári-család csékúti ágának birtoka volt. 1488-ban Essegvári Györgynek a birtok után 13 Ft adót fizetett a falu. 1531-ben 4 szegény, 8 puszta és 8 adófizetõ portája volt. 1536-ban 6 szegény, 3 puszta és 4 adófizetõt írtak össze. A török közeledtével elnéptelenedett a falu. 1543-ban már "puszta"-ként említik. Ettõl kezdve majdnem 200 éven át lakatlan volt. Földjét Padrag és Tósok lakói mûvelték árendában. 1733. körül - a török kiûzése és a kuruc-labanc háborúk után - telepítik be újra. Új népessége árendás és néhány nemes pedig paraszti földeket mûvelt. A jobbágyfelszabadítás után két nagybirtokot és öt kisbirtokot találtak az összeírók. A lakosság földmûvelés, állattenyésztés és erdõmûvelésbõl élt, foglalkoztak hamuzsír-égetéssel is. A községben szatócs és vassal dolgozó kovács is élt. A lakosság Pápa piacán értékesítette terményeit. Egy 1738-ban keltezett okirat megemlíti, hogy Ribényi András – Felsõbüki Nagy Erzsébet birtokos férje – háborgatta a Tihanyi Apátság tósoki birtokát. 1779-ben 434 lakója volt a falunak. Ekkor a következõ családneveket jegyezték fel: Adorján, Farkas, Fazekas, Fodor, Fülöp, Mohos, Moró, Nagy, Pintér, Sándor, Vajai. Lakossága évszázadokig alig változott. 1828-1949 között 613-ról 694-re szaporodott. Ezt a népességet látta el egy vegyeskereskedés, egy kocsma, egy kovácsmûhely, egy cipész. Volt a faluban cséplõgép-tulajdonos is. Jegyzõség, telefon, orvos a szomszédos Padragon volt, viszont önálló plébániája mûködött. A község határa akkoriban összesen kb. 2.000 hold. A termõföld kevés és az is sovány. A határ fele, kb. ezer hold 1945-ig a két nagybirtokos Csorba és Preisoch (Preizok) kezén volt, a másik fele a kisgazdák kezén, kb. 70-80 családnál. - A földnélküli zsellércsaládok száma kb. 60-ra tehetõ. A Canonica Visitatio tanítói állás már 1779-ben fenn állt. A szobakonyhás épülethez épült 1868-ban egy földes tanterem, amelyben 1923-ban már 120 tanuló és 1 nevelõ dolgozott, ekkor épült még hozzá egy tanterem. 1940-42 között új, két tantermes és 2 tanítói lakással rendelkezõ iskola épült. A háború által okozott károkat a budapesti postások adományainak segítségével sikerült rendbe hozni. A bauxitbánya fejlesztésével párhuzamosan nõtt a tanulólétszám és bõvült az iskola. A faluban található egy klasszicista stílusban épült nemesi kúria, 1820. körül (részben már átépítve). A ház úrasszonya 1825-tõl haláláig, 1849-ig Berzsenyi Lídia (Barcza Károlyné), a magyar irodalom nagy költõjének, Berzsenyi Dánielnek leánya. Több feljegyzés szól amellett, hogy a költõ többször is járt Halimbán. Egy alaklommal mintegy 2 hónapig vendégeskedett leányánál. Errõl így vall egyik levelében, amit 1831. szeptember 5-én írt. „Én még júliusban Halimbára futottam, hol a hegyek és sok nemesség között bátorságosabb helyen gondolom magamat, s csak tegnap jövék vissza Nikolára” (Somogy). Az 1848/49-es szabadságharc idején Halimbán és környékén kisebb harcok folytak. Fõ utcáján (ma Petõfi utca) egy házban (14.sz.) hosszú ideig Kossuth Lajos fiai húzódtak meg, ennek emlékét a ház elõtt felállított emléktábla ma is õrzi. Egy másik híres ember neve is kapcsolódik Halimbához, akit a fél ország „halimbai esperesként” emleget: a gyógyító pap, Dr. Szalai Miklós esperes-plébános. Itt élt 1946-1990. között haláláig. Itt született meg a híres „Halimbai füveskönyv”, itt kísérletezte ki a ma már boltokban nem kapható „Halimbárium” elnevezésû hat féle gyógytea-keverék. (2001-ig gyártották) Az eredeti gyógyteák receptúráit az tette különlegessé, hogy 40-50 féle gyógynövényt tartalmaztak, melyeket a saját tapasztalatai útján, hosszas megfigyelésekkel kísérletezett ki. Dr. Szalai Miklós egykori lakóházát az Önkormányzat megvásárolta és Emlékházzá alakította át, kertjében gyógynövény tankertet hozott létre. (ld. kiállítóhelyek) A község életében talán a legnagyobb fordulatot a bauxit hozta. A szegénységet elõbb a szomszédos településeken nyitott bányák (szén, bauxit) munkaerõ-kereslete enyhítette, ahová gyalogszerrel jártak a halimbai fiatalok. Megindult a paraszti réteg munkássá válása. Bár 1908. óta tudták, mitõl vörös a falu fõutcáján végigömlõ víz egy-egy nagyobb esõ után, de a bányák megnyitását a már mûködõ bauxitbányák tulajdonosai megakadályozták. Így évekig kincseken járva nyomorogtak. Svájci tulajdonos 1926-ban nyitott a környéken elõször bauxitbányát. A második világháború alatt felgyorsultak a kutatások, melyek eredményeként az 1951-ben feltárt bányát 1961-ben a második, majd 1973-ban a harmadik bánya megnyitása követte. Ez utóbbi Halimba III. néven, az akkori Európa egyik legnagyobb kapacitású bányája lett, évi 650 ezer tonna kitermelésével. 1983-tól bõvítették és a Halimba II. bányával összevonták. A bánya bõvítése a falu lakosságának életét, társadalmi rétegzõdését és a mezõgazdaságot is átalakította. Mezõgazdaságból egyre kevesebb család élt. A gazdák gyermekei is a bányáknál helyezkedtek el. Általánossá vált a kétlakiság. 1949-tõl rohamosan változott az élet, ekkor kapott a falu telefont, 1952-54 között 79 közmûvesített bányászlakást építettek. Felerõsödött a magánerõs építkezés is. Egymás után épültek az utcák, úthálózat. 1952-ben kapott a falu bekötõutat, melyet 1956-ban pormentesítették. Ezen idõ alatt minden utca – egyik oldalán járdát is kapott. A környezõ városok hatására kétszer kicserélõdött a falu lakossága. Kezdetben Ajka adott helyet az elköltözötteknek, majd 1969-ben, a bánya központjának Tapolcára kerülésével elköltözött a mûszaki értelmiség is. Ma a falu lakosságának kb.3 %-a dolgozik a bauxitbányászatban. (Források: Nemesbüki András: Községeink története A-tól Z-ig, Halimbai rk. templom történeti leírása, Veszprém Megyei Levéltár gyûjteménye, Bakonyi Bauxitbánya adatai)
| | |
A halimbai római katolikus templom története A halimbai Római Katolikus Templomban található történeti leírásból (részlet) Halimba templomát a középkori romba dõlt templom romjaira építette föl a birtokos Rivényiné Nagy Erzsébet 1735-ben. Bíró Márton veszprémi püspök abban az évben szentelte fel. 1744-ben plébániává szervezte és rábízta a szomszéd 3 falu, Padrag, Szõc, Csékút lelki ellátását is. 1817-tõl káplán segíti a plébánost a növekvõ lélekszámú négy falu lelki ellátásában. Padrag és Csékút 1944-ben önállósult új plébániát alkotva. Azóta a plébánia egyedül mûködik. 1744-tõl folyamatosan vezetett és hiánytalanul meglévõ egyházi anyakönyvek a plébánia és a falu múltjának és életének értékes tanúi. Az 1735-ben helyreállított templom szolgálta a híveket 1898-ig. Akkor már használhatatlan, bezárták. Helyette a veszprémi püspök, mint kegyúr és a hívek összefogásából épült föl a mai neoromán (gótikus elemekkel) templom 1899-1901 között. A püspökség 20 ezer Ft-ot adott, a hívek pedig a szükséges fuvarokat és segédmunkát végezték. Az alapozáshoz a követ a padragi erdõbõl hordták, a falazáshoz a határban fejtették, a téglát a devecseri téglagyárból fuvarozták. A lépcsõkhöz, ajtószárfákhoz, oszlopokhoz szükséges követ (vörös homokkõ) Vörösberénybõl hozták. A régi templom tornya és bejárata az ellenkezõ, déli oldalon volt és nagysága kb. fele a mai templomnak. A réginek csak padjai és felszerelése maradt meg. Az új templom három évig készült, ez alatt az idõ alatt az istentiszteleti élet a mai Szt. Vendel kápolnában folyt. Volt még egy másik kápolna is, a falutól kb. 5-600 méterre az öcsi út jobb oldalán, de már a század eleje óta használaton kívül volt és az 1945-ös években végképp elpusztult. Az új templomot 1901. augusztus 15.-én, a búcsú napján szentelték föl. Az oltárképet Ádám Iván festette 1890-ben és Jaksa István restaurálta. Orgonája 1910-ben készült, 1968-ban villamosították. A második világháborús harcok folyamán – 1945. tavaszán - a tornyot belövés érte, a harangok is megsérültek és leestek. (A falu is sokat szenvedett, gyújtóbombák és belövések érték, 19 ház melléképületeivel együtt leégett, az épültek 90 %-a kapott belövést. 32 szarvasmarha elégett) A templomtornyot 1945-ben, majd 1949-ben kijavították. Mai bádogsisakja 1961-ben készült. 1964-ben kapta a mai színes dupla ablakait. - A templom teljes külsõ vakolása és átfestése 1967-ben készült. A sérült harangokat 1955-ben újjáöntötték. A nagyharang 207 kg, a kisharang 90 kg. 1972-ben elektromos hajtómûvet kaptak. Belsõ tere 1931-ig fehér színû. Akkor színes festést kapott. 1974-ben ismét felújították a hívek adományaiból, könnyû pasztellzöld színû lett. Az utóbbi évek felújításai: 1999-ben elkészült a templom gázfûtése, a belsõ falfestés 2000-ben, padok festése 2004-ben. A harang villamos átalakítása 2004. évben készült el. Az egykori egyházi iskolát 1948.január 1. után államosították. Az egyházi ingatlanok kárpótlásával összefüggésben életbe lépett törvények alapján hoztak határozatot a halimbai egyházi iskolaépület kártalanításáról is. A kártalanítás pontos idõpontjáról 2006.tavaszán született végsõ határozat szerint 24 millió Ft kártalanítási összeget kap a Veszprémi Fõegyházmegye 2011. február 20-ig a halimbai templom után.
| | |
A halimbai kultúrház vázlatos történeteA halimbaiak körében Csorba-kastélynak ismert épület építésének pontos évét nem ismerjük. Koppány András régész, fõmuzeológus, falkutató szerint 1855-58 között építették. E feltevését arra alapozza, hogy az 1852-55-ös II. katonai térképen az épület helyén még két nyugat- keleti hossztengelyû parasztház állt. A klasszicista stílusú kúria építtetõje Perlaky Gábor. Egy régi képeslap alapján láthatjuk milyen lehetett az eredeti épület kívülrõl (a Halimba története mozaikokban címû könyv borítólapján is szerepel). A 2011-es felújítás során, a kivitelezés közben Koppány András kutatói megfigyeléseit felhasználva jutunk új információkhoz a földszintrõl és a pinceszintrõl: „Mai formájában északi és déli keskenyebb része modern toldalék. Az épület földszintjének eredeti térkiosztását a 20. századi átalakítások során teljesen elbontották. A földszinti szobák pontos meghatározása a komolyabb bontások miatt ma már nem meghatározható. A konyha-csigalépcsõ elhelyezkedés felveti, hogy a földszinten az épület északi felén helyezkedett el az étkezõ/ebédlõ szoba. A pinceszinten elhelyezkedõ helyiségsorról összességében megállapíthatjuk, hogy az épület kiszolgáló szintje volt, konyhaként, kamraként, a „személyzet” lakóhelyeként szolgált.” A kúria 1945 elõtti állapotáról így emlékezik Szabó Kálmánné (szül: Horváth Éva 82 éves) és Varga Imre: Az épület északi oldalán egy toronyszerû építmény emelkedett, melyet az oroszok 1945-ben belõttek. Ezen a felén volt a kút is néhány méterre a faltól, a D-i oldaltól pár méterre pedig a jégverem. Az oszlopok elõtt nem, csak, jobbról és balról lehetett felmenni. Az udvart az utca felõl végig akácléccel kerítették, a kapun a mostani aszfaltútnál lehetett bemenni. A magtár elõtt és mellette is lakóház állt. A kerítésen belül vadgesztenyesort, beljebb többféle fát és díszbokrot ültettek. Az épület mögött alakították ki a konyhakertet, tyúkházat. Az épülettõl délre a cselédházak mögött kapott helyet a szérûs kert, az istállók. Az épület belülrõl: Pinceszint: A folyosóval szemben szép bolthajtásos pince látható. A bal oldali helyiségek kamraként, a jobb oldaliak konyha, illetve mosókonyhaként funkcionáltak. Földszint: A mennyezetet sorba rakott fenyõgerendák alkották. A fõbejárattal szembe az ebédlõbe juthattunk. Mellette balra a szalon nyílt, jobbra pedig két vendégszoba. Ezekkel szemben egy kis szoba és dolgozószoba nézett nyugatra. A folyosó végét D-en egy WC, É-on két szoba zárta. Késõbb az egyiket konyhának alakították át. (valószínû, hogy Csorba Györgyné halála után). A másikban Ponyeczki néni, a házvezetõnõ lakott. Ez a nemesi kúria az elmúlt 150 év alatt többször cserélt gazdát. Az építtetõ, Perlaky Gábor már 1844-ben Halimbán lakott, hiszen a birtokos összeíráson szerepel a neve. 1815-ben született Enesén és 1888-ban halt meg Hosztóton. Felesége Hanzély Katalin, akivel 1847-ben kötött házasságot. 1848-1872-ig 13 gyermekük született - egy kivételével - mind Halimbán (hárman csecsemõ-korukban meghaltak). Perlaky Gábor ügyvéd, földbirtokos volt, valamint a zalai egyházmegyének volt erélyes és tevékeny felügyelõje. Egyházi felügyelõ Hosztóton, Rigácson és Nagyvázsonyban. Neves evangélikus családból származik, Apja Perlaky Dávid bezi lelkész, esperes és egyházkerületi fõjegyzõ, édesanyja Edvy Illés Teréz. Õseik között több püspök is van. Perlaky Gábor Hármas sír címû verse a Regélõ címû folyóirat 1834.év 3. számában jelent meg. Testvérbátyja Sándor (1813-1870) - ki szintén ügyvéd - is rendelkezett írói vénával. Több költeménye olvasható a Koszorúban 1838. 1840-41., fordított latinból, görögbõl Halimbai Sándor néven. A harmadik testvér, Géza Dávid a szomszédos Dörögdön volt birtokos, 1848-as honvédhadnagy, késõbb a pápai evangélikus gyülekezet buzgó presbitere, és gyámintézeti elnöke, a zalai esperességnek világi jegyzõje. 1873-ban Perlaky Gábor a kúriát és birtokát eladja Todesco Ede báró és Todesco Mór lovagnak, akik bécsi bankárok voltak. 1876-ban Todesco Mór része Todesco Herman tulajdonába kerül öröklõdés jogcímen. Õ sajnos ugyanebben az évben lovasbaleset áldozata lett Nagyvázsonyban. 1877-ben Bohn Gyula és Bohn Gyuláné vásárolta meg, de idõközben Bohn Gyula meghalt, s így Bohn Gyuláné Birly Emma lesz a kizárólagos tulajdonos. 1902-ben alsóborsai Csorba György pusztaóbányai lakos tulajdonába kerül. Felesége Németh Berta. Gyermekeik: József, Géza, Erzsébet, György. József gyógyszerészgyakornok, a veszprémi 3. honvéd gyalogezred egyéves önkéntese volt, amikor 22 éves korában,1915. január 17-én meghalt. Veszprémben temették el katonai pompával. Géza felesége Gyenes Klára, gyermekeik: Sára és Tamás Erzsébet férje Lelkes Béla György 45 éves korában halt meg, Halimbán van eltemetve, valamint szülei és nagyszülei is. Az államosítás után a Bauxitkutató Vállalat költözött a kastélyba, majd a MASZOBÁL –irodák helyszíne lesz. Az 50-es évek elején átépítik, ekkor kapja az északi és déli toldatot. 1957-ben Bauxit Bánya Szakszervezeti Bizottsága kezelésébe kerül. Könyvtárat hoznak létre, és havi 8 alkalommal filmvetítést biztosítanak. 1970-tõl a községi tanács, majd az önkormányzat a Kultúrház fenntartója. A nagyterem kulturális vagy közösségi rendezvények színtereként szolgált. A többi helyiség a különféle klubok összejöveteleinek adott helyet. 2011-es felújítása óta Integrált Közösségi Színtér az elnevezése.
| | |
A bauxitbányászat halimbai történeteA bauxitbányászat halimbai 100 éve szinte fényképe hazánk XX. századi történelmének. Talán Zalatnai Stürmer József nyugalmazott ezredes se gondolta volna 1908-ban, hogy az édesanyjától kapott földön való bejárás során a térségi ipart készíti elõ. A Halimba-Malom árokban talált vörös színû érc megtalálása azonban lelkesítette, mert mint katonaember, tudatában volt a fém fontosságának. Segítséget kért az Országos Földtani Intézettõl, ahonnan Kormos Tivadar körzeti geológus 1908. július 19-én a helyszínre ment, és megvizsgálta a vörös kõzetet. Ez az elsõ írásos emlék a Bakony déli területén, amely a bauxit meglétére utalt. Zalatnai Stürmer József legnagyobb bosszúságára a geológus felületes vizsgálat után kijelentette, nem érdemes ezzel foglalkozni és már távozott is. Az ezredes azonban nem adta föl. Malom-Árok több szántójából vasérc gumókat szedett össze és ezeket megõrizte, és Halimba-Szõc-Taliándörögd község határában a 41 kataszteri hold nagyságú birtokára zárt kutatmányt kért. Igaz ezt „érc és egyéb ásványok” megnevezésre tette, hiszen nem tudhatta akkor még, hogy a kõzet a vason kívül alumínium oxidot is tartalmaz nagy mennyiségben. Emiatt kutatást sem kezdeményezett. Lelkesedése akkor nyert újult erõt, mikor 1920-ban az ajkai Kõszénbánya Társulat a Szõc-Halimba szekérút mellett az egyik szénre fúrt lyukban 11 méter vastag vörös anyagot talált. Ez igazolta azt a korábbi feltételezést, hogy a Halimba Malom-Árokban talált kibúvás telepszerûen a halimbai medencében is folytatódik. A kutatás során talált vasércnek vélt vörös színû kõzetet Leitmeier bécsi egyetemi tanár vizsgálatai bauxitnak minõsítették. Mindeközben 1920. és 23. között Aknaszlatinai György Albert bányamérnök a Tapolcai Bánya Részvénytársaság nevében a triász dolomit és eocén mészkõ határán lévõ bauxit kibúvásokat vizsgálta Zalatnai Stürmer Józseftõl függetlenül. A vizsgálatai során szintén feltételezte, hogy a környéken egy vagy több nagyobb kiterjedésû bauxittelep található. Azonban általános vélemény volt ez idõben, hogy a Halimba térségi bauxitok rossz minõségûek, ipari felhasználásra alkalmatlanok. Részben ezt erõsítette meg az 1921-ben a falutól induló Malomároki út keleti árkában kialakított táró, amelyet mintegy 200 méter hosszban hajtottak ki, nagy meglepetésre teljes hosszban bauxitban! A szelvényezés utáni mintavétel viszonylag gyenge minõségû bauxitot hozott, azonban ez a vágat az ország elsõ, bauxitban kialakított mélymûveléses bányászati létesítménye. Ennek ellenére mégis elindult földtani kutató és értékelõ munka Kormos Tivadar, Taeger Henrik és Vadász Elemér geológusok vezetésével. Õk is arra jutottak az elvégzett elemzések alapján, hogy a Halimba vidéki bauxit mint alumínium érc nem értékesíthetõ. Ebbe a döntésükbe belejátszott, mint ahogy õk akkor fogalmaztak tanulmányukban, hogy a „Gánt környéki bauxitbánya pompás kilátásai és a vértesi bauxit könnyebb Németországba történõ szállíthatósága miatt a Halimba-Taliándörögd-Szõc területtel nem érdemes foglalkozni. A terület újraértékelésének szükségességére Vadász Elemér hívta fel a figyelmet 1939. októberében. Véleménye szerint semmi ok sincs annak feltételezésére, hogy a nagy kiterjedésû egységes halimbai bauxitterület egész kiterjedésében használhatatlan. Az eddigi kutatások a bauxit mennyiségének és minõségének megállapítására sem elegendõek, ezért további, jelentõs volumenû fúrásos kutatást javasolt. Az alumínium érc utáni keresletnövekedés miatt 1943-ban az Aluérc Rt. nagyszabású mélyfúrásos kutatást indított a területen Vadász Elemér és Alliquander Endre bányamérnök mûszaki irányítása mellett. A munka kiterjedt a halimbai medence csaknem egészére, ahol kimutatták a nagy kiterjedésû és egységes bauxittelep meglétét. Emellett kutatást folytattak Határvölgy, Malomvölgy, Pityerdomb, Somkõtetõ és a Balatonhegy területén is. A közben megismert nyirádi elõfordulásokkal együtt ekkor már négy cég is kutatást végzett környezetünkben; az Aluérc Rt., a Magyar Bauxitbánya Rt., a Bakonyi Bauxitbánya Rt. és a Tapolcai Bánya Részvénytársaság. A fokozódó háborús nyersanyagigény miatt elsõsorban a Taliándörögd - Szõc térségi, és a nyirádi felszín közeli, könnyebben kitermelhetõ bauxitkészletek kimutatására irányultak egyre intenzívebb vizsgálatok. Ennek eredményeképpen Nyirádon megnyitották az Edgár, Gábor, Károly, Ferenc, Sándor és Gyula bányákat, Szõc mellett pedig a Félix I. külfejtést, majd mélymûvelést, és elkezdték a szárhegyi Antal táró megépítését. A gyorsan közeledõ háborús front a munkákat megszakította, a gépeket, eszközöket a németek elszállították, illetve megsemmisítették. A kevés szakképzett bányász szétszéledt, így a II. világháború után, bár rendelkezésre álltak a feltárt bányák, nem tudtak megindulni a termeléssel. A Németországi timföldgyárak leálltak, az export megszûnt. Helyette az 1943-ban megkezdett ajkai timföldgyár jelentkezett vevõként, azonban az emberhiány, a hiányzó gépek és a magas minõségi elvárások miatt még 1946-ban sem érte el a magyarországi összes bauxittermelés a 100.000 tonnát. Pedig a termelést meg kellett indítani, mert a szovjetek követelték háborús jóvátételi szolgáltatásként a számukra is kincset érõ ércet. 1948-ban a magántársaságok többségét államosították, a vezetõiket koholt vádakkal letartoztatták. 1950-ben pedig megalakult a MASZOBAL, a Magyar-Szovjet Bauxit és Alumínium Rt., ezzel a térségi bauxitbányák irányítása szovjet kézre került. A megkövetelt termelés rendkívüli nehézségekbe ütközött, az alacsony gépesítettség, szakemberek hiánya miatt csak lassan futott fel a termelés. Ezen idõszak alatt Nyirádon négy, Szõc térségében három új bányát nyitottak. Az 1956-os forradalom hatására minden bauxitbányában leállt a munka, Nyirádon és Halimbán is csak lassan indult be a termelés. A helyzet 57 tavaszára rendezõdött annyira, hogy megindulhattak újra a bányák. 1957. július 1-én a Nehézipari Minisztérium egyesítette a halimbai és nyirádi vállalatotokat, Bakonyi Bauxitbánya V. néven. Ezután beszélhetünk az állami irányítású bauxitbánya gyors fejlõdésérõl, a tervgazdaság végre eszközöket is biztosított a feladathoz. A termelés dinamikusan emelkedett, egy évtizeden belül megháromszorozódott. A korábbi néhány száz fõs létszám 1975-re meghaladta a 2000-t, a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójává válva ezzel. Buszjáratok sokasága hozta munkatársainkat Nagyvázsonytól egészen Zalaszentgrótig. Az állami beruházásokkal megépített bányák sorát a már korábban megkezdett Halimba - Cseres bánya intenzív feltárásával indult. A Cseres-devecseri úti teleprészrõl 1950-1954 között Barnabás Károly, Bárdossy György és Virág Károly készített zárójelentést, aminek alapján 1953-ban már a termelés is megindult. Közben a telep északi részének kutatását is folytatták. Az ott megkutatott bauxitvagyon Halimba II. és Halimba III. néven lett lefejtve 1960. és 2003. között, több függõleges akna kialakításával, csilleszállítással, majd késõbb gumihevederes szállítószalaggal. Óriási fejlõdést hozott a CAVO nevû svéd sûrített levegõs gép megjelenése a 70-es évek elején, melyeket késõbb gumikerekes diesel hidraulikus német gépek váltottak fel. A halimbai bányákból az eddig kitermelt 24 millió tonna érc a területet Magyarország legnagyobb bauxitbányájává avatta. A malomvölgyi és Taliándörögd-Szõci elõfordulások területén több kisebb külfejtés és mélymûvelés nyílt meg a 60-as 70-es években. Termelésük kiegészítette az akkor már külön-külön közel 1 M tonnát termelõ halimbai és nyirádi bányaüzemeket. A bauxitbányászat 1996-os privatizációja óta a legnagyobb értékû beruházás szintén Halimbán történt. 2001-ben mintegy 2,1 Md. Ft értékben elkészült Halimba II/DNy nevû bányára igazán büszkék vagyunk, magas gépesítettség, a legkorszerûbb technika alkalmazása a bányászok nehéz fizikai igénybevételén sokat enyhített. A bánya ércvagyona elõreláthatólag 2010-15-ig fogja szolgálni az ajkai timföldgyár ellátását. A térséget ezután sem hagynánk el, a kialakult magas szakmai kultúrára támaszkodva Szõc-Taliándörögd térségében a korábbi bányászathoz kapcsolódóan tervezünk termelés-, illetve a korábbi külfejtések rekultivációját. Felhasznált irodalom: 1) Aknaszlatinai György Albert: Bauxittelep Halimbán és környékén Veszprém vármegyében, Bányászati és Kohászati Lapok, 1923. évi 7. szám, p: 57-62., 8. szám, p: 73-77. 2) Ajtay Zoltán Endre: A Magyar Bauxitbánya Részvénytársaság alumíniumérc-bányászata, Bányászati és Kohászati Lapok, 1941. évi 12. szám, p: 213-222. 3) Bauxitbányászat a Bakonyban, szerkesztette: Gádori Vilmos, Szepeshegyi István, (Bakonyi Bauxitbánya Vállalat kiadványa, Tapolca, 1987.) 4) Dr. Fazekas János: Érc- és ásványbányászat, Bauxitbányászat, In: Magyar bányászat évezredes története II. kötet (OMBKE, Budapest 1996.) Összeállította: Kis István okl. bányamérnök, okl. környezetvédelmi szakmérnök, közgazdász, MAL Zrt. Halimba Bauxitbánya-üzem volt vezetõje
| | |
GeotúraHalimba község határa gazdag geológiai látnivalókban is. Ezek bemutatására geotúra-útvonalak kiépítése van folyamatban
| | |
|
|
|
|