[ BEZÁR ]

Hírek
Művelődési ház (IKSZT)
Dokumentumok
Halimba
Önkormányzat
Civil szervezetek
Intézmények
Vállalkozók
Galéria
Közérdekű adatok
Kapcsolat
Csatornázás
Halimbai hírek
Gyógynövény Tankert
Települési Értéktár

Halimbáról

Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Látogató!


Nagy örömömre szolgál, hogy felkereste honlapunkat. Remélem, elnyeri tetszését és minden hasznos információt megtalál Halimbáról. Megismerheti múltunkat, hagyományainkat, és képet alkothat mai helyzetünkről, intézményeinkről, a településen működő civil szervezetekről és vállalkozásokról.

Fontos célkitűzésünk az itt élő emberek életkörülményeinek fokozatos javítása, komfortosabbá tétele. Mindezt úgy kívánjuk elérni, hogy közben nagy figyelmet fordítunk környezetünk védelmére, épített örökségünkre.

Fontosnak tartjuk, hogy oktatási intézményeinkben a magas színvonalú oktatást biztosíthassunk, mert gyermekeink itt kapnak olyan útravalót, amely a későbbiekben befolyásolja életük minőségét. Civil szervezeteink és az egyházközség aktívan részt vesznek a község életében. Támogatjuk őket és támaszkodunk javaslataikra, a község érdekében végzett tevékenységükre, és együtt örülünk, ha Halimba hírnevét öregbítik. A település közérdekű eseményeiről a helyi újságban tájékoztatjuk a község lakóit, érdeklődőket, melynek számait honlapunkon is olvashatnak.

Ha ellátogat hozzánk, szíves figyelmébe ajánlom, keresse fel épített örökségeinket, a Dr. Szalai Miklós Emlékházat és Helytörténeti Gyűjteményt, valamint a Bauxitbányászati Gyűjteményt. Önálló programként is ajánlom a község határában lévő horgásztavak, valamint a helyi kiránduló helyek meglátogatását, ahol megpihenhet az ősi vadkörtefák alatt, gyönyörködhet a táj szépségében.

Községünket nemcsak meglátogatni kellemes, de itt letelepedni és élni is érdemes. Az infrastruktúra (a folyamatban lévő szennyvízcsatornázással) és az intézményrendszer teljesen kiépült, az Önkormányzat új építési telkek kialakításával várja az érdeklődőket. Ha községünkről többet szeretne megtudni, kérem, lapozza végig honlapunkat, és látogasson el hozzánk, szívesen látjuk!


Tóbel János


Polgármester



Halimba község bemutatása

Halimba község Veszprém megyében, Ajkától 13 km-re fekvő egykori bányász település.
Lakóinak száma: 1225 fő (2008.)
Háztartások száma: 423.

Neve országvilág-szerte a határában talált bauxitról és a községben tevékenykedő „gyógyfüves pap” Dr. Szalai Miklós esperesről ismert. Határában kiváló, szabadidő eltöltésére alkalmas kirándulóhelyek találhatók: két horgásztó, erdők, Malom-völgyi pihenőpark, mocsár-láp élőhely természetvédelmi terület. Könnyen megközelíthetőek gyalogos, lovas és kerékpáros útvonalakon a környező települések kirándulóhelyei is: pl. Szőci Kút-völgy, Taliándörögdi Klastrom, Kerekfenyves, Öcsi Nagy-tó és kilátó, Úrkúti őskarszt, Sárcsi-kút, Magyarpolány.

A település Veszprém megyében, a Kisalföld és a Déli-Bakony lábánál fekszik. Határa lapos medence, részben a Déli-Bakony dombokká szelídült vidéke, melyet nyugaton a Balaton-hegy választ el a tágas Nyirádi-medencétől. Ajkától 13 km-re, Tapolcától 25 km-re terül el. A Balatontól való távolsága 32 km.

Közelében található a Somló-hegy (35km) és az Agár-tető (8km), ahonnan tiszta időben a Balaton is látható.


Halimba főbb adatai
Terület: 1262 ha
    Belterület: 66 ha
    Külterület: 1196 ha



Lakónépesség:
    2002.01.01. 1151 fő
    2003.01.01. 1181 fő
    2004.01.01. 1188 fő
    2005.01.01. 1184 fő
    2006.01.01. 1199 fő
    2007.01.01. 1208 fő
    2008.01.01. 1225 fő


Lakások száma: 423 db
Ebből önkormányzati tulajdonú: 4 db
Utcák száma: 12
Utak (belterületi) hossza: 6 km
Járdák hossza: 5 km
Vízvezetékek hossza: 22 km
Vízvezeték hálózatba bekapcsolt fogyasztási egységek: 423 db (100%)
Szennyvízcsatorna vezetékek hossza: 14 km
Szennyvízcsatorna hálózatba bekapcsolt fogyasztási egységek: 118 db (28 %)
Gázcsőhálózat hossza: 14,7 km
Gázvezeték hálózatba bekapcsolt fogyasztási egységek: 204 db
Villamos hálózatba bekapcsolt fogyasztási egységek száma: 452 db
Hulladékszállításba bekapcsolt háztartások száma: 385 db
Intézmények (önkormányzati) száma: 6.

A község címere és zászlója

A község címere:


Halimba Község Önkormányzati Képviselő-testülete 2000. évben fogadta el a község címeréről és zászlójáról szóló rendeletet, avatta fel a község címerét, zászlaját.


A címer leírása:

Ívelt csúcsban végződő pajzs, kétharmad részben osztva kettős ívelésű dombvonallal. Az alsó harmad vörös mezejében - amely a bauxitbányászatra utal - bányászjelvény fekete színnel. A felső kék mezőben arany kankalint - hármas levéllel - két arany búzakalász fog közre. A búzakalászok a régi falupecsétből kerültek át mint a gazdálkodás valamikori szimbólumai. A kankalin pedig a környék kedves, jellemző virága, amely a nagy számban előforduló gyógynövényeket jelképezi.


A zászló leírása:

A zászlón fehér alapon helyezkedik el a címer. A zászlólap - arányában a zászlórúd felől nézve 1:2 arányú téglalap alakú. Az Önkormányzat dísz-zászlaját rojt szegélyezi. Az Önkormányzat zászlaja esetén az arányt meghatározó téglalap méretei 90x150 cm. A dísz-zászló rúdja fából készül natúr színben.


A címer használatát önkormányzati rendelet szabályozza. Felhasználásához engedély szükséges.

Halimba rövid története

A falu első írásos említése 1272-ből való, de már jóval előbb lakott terület volt.

Okleveleink - 1329-ben "Helymba", Helymb, 1412-ben "Halymba"-nak írják a település nevét. A név "szláv" eredetű, személynévből vagy köznévből képződhetett. A köznévből való eredet szerinti felfogás értelmében a Halimba név a szláv chleba szóból alakult, mely töltést, gátat, zsilipet jelentett a XI. században.

A község határában gazdag régészeti lelőhelyeket tártak fel. A kelta lakókhoz köthetők a kora vaskori halmok és leletek (I-II.sz.), valamint a korai római sírok és épületmaradványok. Legnagyobb lelet a középkori magyar temető volt, 932 sírral, melyet a Cseres dűlőben tártak fel. Széles-völgyben fekszik a VI-IX. századi avar temető 486 sírral, felette pedig egy XI. századi egykori falu nyomai láthatók.

A honfoglalás után a település lassan hun és magyar településsé alakult át. A község legrégebbi épületei a Macska-hegy utcában (ma Béke utca) vannak, amelyek közül néhány sokáig megmaradt háza, élő fára épült. A fák tetejét levágták elágazásuknál, összekötötték a szomszédos fákkal, és erre építették a tetőszerkezetét oldalát sövénnyel, fonták, és sárral tapasztották.

A lakosság földművelésből, állattenyésztésből és erdőművelésből élt a korai időkben. A termőföld a község határában kevés, és az is sovány. Két nagybirtok, néhány kisparaszti birtok képezte a gazdaság alapját, a lakosság zömét a sok föld nélküli napszámos alkotta sok gyerekkel és kevés élelemmel. A gyenge talaj csak szegényes megélhetést biztosított. Itt még az „Úr” sem volt úr! (Később a bauxitot kereső fúrók sehol sem harántoltak egy méternél vastagabb talajréteget.)


1341-ből tudjuk, hogy Szent Kozma és Demjén tiszteletére emelt szentegyháza volt a falunak, amely valahol a mai templom helyén állhatott, körülötte temetővel.(Petőfi u.39.)

A falu az Essegvári-család csékúti ágának birtoka volt.

1488-ban Essegvári Györgynek a birtok után 13 Ft adót fizetett a falu.

1531-ben 4 szegény, 8 puszta és 8 adófizető portája volt.

1536-ban 6 szegény, 3 puszta és 4 adófizetőt írtak össze.


A török közeledtével elnéptelenedett a falu. 1543-ban már "puszta"-ként említik. Ettől kezdve majdnem 200 éven át lakatlan volt. Földjét Padrag és Tósok lakói művelték árendában.


1733. körül - a török kiűzése és a kuruc-labanc háborúk után - telepítik be újra. Új népessége árendás és néhány nemes pedig paraszti földeket művelt. A jobbágyfelszabadítás után két nagybirtokot és öt kisbirtokot találtak az összeírók. A lakosság földművelés, állattenyésztés és erdőművelésből élt, foglalkoztak hamuzsír-égetéssel is. A községben szatócs és vassal dolgozó kovács is élt. A lakosság Pápa piacán értékesítette terményeit.

Egy 1738-ban keltezett okirat megemlíti, hogy Ribényi András – Felsőbüki Nagy Erzsébet birtokos férje – háborgatta a Tihanyi Apátság tósoki birtokát.


1779-ben 434 lakója volt a falunak. Ekkor a következő családneveket jegyezték fel:

Adorján, Farkas, Fazekas, Fodor, Fülöp, Mohos, Moró, Nagy, Pintér, Sándor, Vajai.


Lakossága évszázadokig alig változott. 1828-1949 között 613-ról 694-re szaporodott. Ezt a népességet látta el egy vegyeskereskedés, egy kocsma, egy kovácsműhely, egy cipész. Volt a faluban cséplőgép-tulajdonos is. Jegyzőség, telefon, orvos a szomszédos Padragon volt, viszont önálló plébániája működött.


A község határa akkoriban összesen kb. 2.000 hold. A termőföld kevés és az is sovány. A határ fele, kb. ezer hold 1945-ig a két nagybirtokos Csorba és Preisoch (Preizok) kezén volt, a másik fele a kisgazdák kezén, kb. 70-80 családnál. - A földnélküli zsellércsaládok száma kb. 60-ra tehető.


A Canonica Visitatio tanítói állás már 1779-ben fenn állt. A szobakonyhás épülethez épült 1868-ban egy földes tanterem, amelyben 1923-ban már 120 tanuló és 1 nevelő dolgozott, ekkor épült még hozzá egy tanterem. 1940-42 között új, két tantermes és 2 tanítói lakással rendelkező iskola épült. A háború által okozott károkat a budapesti postások adományainak segítségével sikerült rendbe hozni. A bauxitbánya fejlesztésével párhuzamosan nőtt a tanulólétszám és bővült az iskola.


A faluban található egy klasszicista stílusban épült nemesi kúria, 1820. körül (részben már átépítve). A ház úrasszonya 1825-től haláláig, 1849-ig Berzsenyi Lídia (Barcza Károlyné), a magyar irodalom nagy költőjének, Berzsenyi Dánielnek leánya. Több feljegyzés szól amellett, hogy a költő többször is járt Halimbán. Egy alaklommal mintegy 2 hónapig vendégeskedett leányánál. Erről így vall egyik levelében, amit 1831. szeptember 5-én írt. „Én még júliusban Halimbára futottam, hol a hegyek és sok nemesség között bátorságosabb helyen gondolom magamat, s csak tegnap jövék vissza Nikolára” (Somogy).

Az 1848/49-es szabadságharc idején Halimbán és környékén kisebb harcok folytak. Fő utcáján (ma Petőfi utca) egy házban (14.sz.) hosszú ideig Kossuth Lajos fiai húzódtak meg, ennek emlékét a ház előtt felállított emléktábla ma is őrzi.


Egy másik híres ember neve is kapcsolódik Halimbához, akit a fél ország „halimbai esperesként” emleget: a gyógyító pap, Dr. Szalai Miklós esperes-plébános. Itt élt 1946-1990. között haláláig. Itt született meg a híres „Halimbai füveskönyv”, itt kísérletezte ki a ma már boltokban nem kapható „Halimbárium” elnevezésű hat féle gyógytea-keverék. (2001-ig gyártották) Az eredeti gyógyteák receptúráit az tette különlegessé, hogy 40-50 féle gyógynövényt tartalmaztak, melyeket a saját tapasztalatai útján, hosszas megfigyelésekkel kísérletezett ki.

Dr. Szalai Miklós egykori lakóházát az Önkormányzat megvásárolta és Emlékházzá alakította át, kertjében gyógynövény tankertet hozott létre. (ld. kiállítóhelyek)


A község életében talán a legnagyobb fordulatot a bauxit hozta. A szegénységet előbb a szomszédos településeken nyitott bányák (szén, bauxit) munkaerő-kereslete enyhítette, ahová gyalogszerrel jártak a halimbai fiatalok. Megindult a paraszti réteg munkássá válása. Bár 1908. óta tudták, mitől vörös a falu főutcáján végigömlő víz egy-egy nagyobb eső után, de a bányák megnyitását a már működő bauxitbányák tulajdonosai megakadályozták. Így évekig kincseken járva nyomorogtak. Svájci tulajdonos 1926-ban nyitott a környéken először bauxitbányát.

A második világháború alatt felgyorsultak a kutatások, melyek eredményeként az 1951-ben feltárt bányát 1961-ben a második, majd 1973-ban a harmadik bánya megnyitása követte. Ez utóbbi Halimba III. néven, az akkori Európa egyik legnagyobb kapacitású bányája lett, évi 650 ezer tonna kitermelésével. 1983-tól bővítették és a Halimba II. bányával összevonták.


A bánya bővítése a falu lakosságának életét, társadalmi rétegződését és a mezőgazdaságot is átalakította. Mezőgazdaságból egyre kevesebb család élt. A gazdák gyermekei is a bányáknál helyezkedtek el. Általánossá vált a kétlakiság. 1949-től rohamosan változott az élet, ekkor kapott a falu telefont, 1952-54 között 79 közművesített bányászlakást építettek. Felerősödött a magánerős építkezés is. Egymás után épültek az utcák, úthálózat. 1952-ben kapott a falu bekötőutat, melyet 1956-ban pormentesítették. Ezen idő alatt minden utca – egyik oldalán járdát is kapott.
A környező városok hatására kétszer kicserélődött a falu lakossága. Kezdetben Ajka adott helyet az elköltözötteknek, majd 1969-ben, a bánya központjának Tapolcára kerülésével elköltözött a műszaki értelmiség is. Ma a falu lakosságának kb.3 %-a dolgozik a bauxitbányászatban.


(Források: Nemesbüki András: Községeink története A-tól Z-ig, Halimbai rk. templom történeti leírása, Veszprém Megyei Levéltár gyűjteménye, Bakonyi Bauxitbánya adatai)

A halimbai római katolikus templom története

A halimbai Római Katolikus Templomban található történeti leírásból (részlet)


Halimba templomát a középkori romba dőlt templom romjaira építette föl a birtokos Rivényiné Nagy Erzsébet 1735-ben. Bíró Márton veszprémi püspök abban az évben szentelte fel. 1744-ben plébániává szervezte és rábízta a szomszéd 3 falu, Padrag, Szőc, Csékút lelki ellátását is.

1817-től káplán segíti a plébánost a növekvő lélekszámú négy falu lelki ellátásában.

Padrag és Csékút 1944-ben önállósult új plébániát alkotva. Azóta a plébánia egyedül működik.

1744-től folyamatosan vezetett és hiánytalanul meglévő egyházi anyakönyvek a plébánia és a falu múltjának és életének értékes tanúi.

Az 1735-ben helyreállított templom szolgálta a híveket 1898-ig. Akkor már használhatatlan, bezárták. Helyette a veszprémi püspök, mint kegyúr és a hívek összefogásából épült föl a mai neoromán (gótikus elemekkel) templom 1899-1901 között. A püspökség 20 ezer Ft-ot adott, a hívek pedig a szükséges fuvarokat és segédmunkát végezték. Az alapozáshoz a követ a padragi erdőből hordták, a falazáshoz a határban fejtették, a téglát a devecseri téglagyárból fuvarozták. A lépcsőkhöz, ajtószárfákhoz, oszlopokhoz szükséges követ (vörös homokkő) Vörösberényből hozták.

A régi templom tornya és bejárata az ellenkező, déli oldalon volt és nagysága kb. fele a mai templomnak. A réginek csak padjai és felszerelése maradt meg. Az új templom három évig készült, ez alatt az idő alatt az istentiszteleti élet a mai Szt. Vendel kápolnában folyt.

Volt még egy másik kápolna is, a falutól kb. 5-600 méterre az öcsi út jobb oldalán, de már a század eleje óta használaton kívül volt és az 1945-ös években végképp elpusztult.

Az új templomot 1901. augusztus 15.-én, a búcsú napján szentelték föl. Az oltárképet Ádám Iván festette 1890-ben és Jaksa István restaurálta. Orgonája 1910-ben készült, 1968-ban villamosították.

A második világháborús harcok folyamán – 1945. tavaszán - a tornyot belövés érte, a harangok is megsérültek és leestek. (A falu is sokat szenvedett, gyújtóbombák és belövések érték, 19 ház melléképületeivel együtt leégett, az épültek 90 %-a kapott belövést. 32 szarvasmarha elégett)

A templomtornyot 1945-ben, majd 1949-ben kijavították. Mai bádogsisakja 1961-ben készült. 1964-ben kapta a mai színes dupla ablakait. - A templom teljes külső vakolása és átfestése 1967-ben készült. A sérült harangokat 1955-ben újjáöntötték. A nagyharang 207 kg, a kisharang 90 kg. 1972-ben elektromos hajtóművet kaptak.

Belső tere 1931-ig fehér színű. Akkor színes festést kapott. 1974-ben ismét felújították a hívek adományaiból, könnyű pasztellzöld színű lett.

Az utóbbi évek felújításai: 1999-ben elkészült a templom gázfűtése, a belső falfestés 2000-ben, padok festése 2004-ben. A harang villamos átalakítása 2004. évben készült el.


Az egykori egyházi iskolát 1948.január 1. után államosították. Az egyházi ingatlanok kárpótlásával összefüggésben életbe lépett törvények alapján hoztak határozatot a halimbai egyházi iskolaépület kártalanításáról is. A kártalanítás pontos időpontjáról 2006.tavaszán született végső határozat szerint 24 millió Ft kártalanítási összeget kap a Veszprémi Főegyházmegye 2011. február 20-ig a halimbai templom után.

A halimbai kultúrház vázlatos története

A halimbaiak körében Csorba-kastélynak ismert épület építésének pontos évét nem ismerjük. Koppány András régész, főmuzeológus, falkutató szerint 1855-58 között építették. E feltevését arra alapozza, hogy az 1852-55-ös II. katonai térképen az épület helyén még két nyugat- keleti hossztengelyű parasztház állt.
A klasszicista stílusú kúria építtetője Perlaky Gábor.
Egy régi képeslap alapján láthatjuk milyen lehetett az eredeti épület kívülről (a Halimba története mozaikokban című könyv borítólapján is szerepel).
A 2011-es felújítás során, a kivitelezés közben Koppány András kutatói megfigyeléseit felhasználva jutunk új információkhoz a földszintről és a pinceszintről:
„Mai formájában északi és déli keskenyebb része modern toldalék. Az épület földszintjének eredeti térkiosztását a 20. századi átalakítások során teljesen elbontották. A földszinti szobák pontos meghatározása a komolyabb bontások miatt ma már nem meghatározható. A konyha-csigalépcső elhelyezkedés felveti, hogy a földszinten az épület északi felén helyezkedett el az étkező/ebédlő szoba. A pinceszinten elhelyezkedő helyiségsorról összességében megállapíthatjuk, hogy az épület kiszolgáló szintje volt, konyhaként, kamraként, a „személyzet” lakóhelyeként szolgált.”
A kúria 1945 előtti állapotáról így emlékezik Szabó Kálmánné (szül: Horváth Éva 82 éves) és Varga Imre: Az épület északi oldalán egy toronyszerű építmény emelkedett, melyet az oroszok 1945-ben belőttek. Ezen a felén volt a kút is néhány méterre a faltól, a D-i oldaltól pár méterre pedig a jégverem. Az oszlopok előtt nem, csak, jobbról és balról lehetett felmenni. Az udvart az utca felől végig akácléccel kerítették, a kapun a mostani aszfaltútnál lehetett bemenni. A magtár előtt és mellette is lakóház állt. A kerítésen belül vadgesztenyesort, beljebb többféle fát és díszbokrot ültettek. Az épület mögött alakították ki a konyhakertet, tyúkházat. Az épülettől délre a cselédházak mögött kapott helyet a szérűs kert, az istállók.
Az épület belülről:
Pinceszint: A folyosóval szemben szép bolthajtásos pince látható. A bal oldali helyiségek kamraként, a jobb oldaliak konyha, illetve mosókonyhaként funkcionáltak.
Földszint: A mennyezetet sorba rakott fenyőgerendák alkották.
A főbejárattal szembe az ebédlőbe juthattunk. Mellette balra a szalon nyílt, jobbra pedig két vendégszoba. Ezekkel szemben egy kis szoba és dolgozószoba nézett nyugatra. A folyosó végét D-en egy WC, É-on két szoba zárta. Később az egyiket konyhának alakították át. (valószínű, hogy Csorba Györgyné halála után). A másikban Ponyeczki néni, a házvezetőnő lakott.
Ez a nemesi kúria az elmúlt 150 év alatt többször cserélt gazdát.
Az építtető, Perlaky Gábor már 1844-ben Halimbán lakott, hiszen a birtokos összeíráson szerepel a neve. 1815-ben született Enesén és 1888-ban halt meg Hosztóton. Felesége Hanzély Katalin, akivel 1847-ben kötött házasságot. 1848-1872-ig 13 gyermekük született - egy kivételével - mind Halimbán (hárman csecsemő-korukban meghaltak).
Perlaky Gábor ügyvéd, földbirtokos volt, valamint a zalai egyházmegyének volt erélyes és tevékeny felügyelője. Egyházi felügyelő Hosztóton, Rigácson és Nagyvázsonyban.
Neves evangélikus családból származik, Apja Perlaky Dávid bezi lelkész, esperes és egyházkerületi főjegyző, édesanyja Edvy Illés Teréz. Őseik között több püspök is van.
Perlaky Gábor Hármas sír című verse a Regélő című folyóirat 1834.év 3. számában jelent meg.
Testvérbátyja Sándor (1813-1870) - ki szintén ügyvéd - is rendelkezett írói vénával. Több költeménye olvasható a Koszorúban 1838. 1840-41., fordított latinból, görögből Halimbai Sándor néven.
A harmadik testvér, Géza Dávid a szomszédos Dörögdön volt birtokos, 1848-as honvédhadnagy, később a pápai evangélikus gyülekezet buzgó presbitere, és gyámintézeti elnöke, a zalai esperességnek világi jegyzője.
1873-ban Perlaky Gábor a kúriát és birtokát eladja Todesco Ede báró és Todesco Mór lovagnak, akik bécsi bankárok voltak. 1876-ban Todesco Mór része Todesco Herman tulajdonába kerül öröklődés jogcímen. Ő sajnos ugyanebben az évben lovasbaleset áldozata lett Nagyvázsonyban.
1877-ben Bohn Gyula és Bohn Gyuláné vásárolta meg, de időközben Bohn Gyula meghalt, s így Bohn Gyuláné Birly Emma lesz a kizárólagos tulajdonos.
1902-ben alsóborsai Csorba György pusztaóbányai lakos tulajdonába kerül. Felesége Németh Berta. Gyermekeik: József, Géza, Erzsébet, György.
József gyógyszerészgyakornok, a veszprémi 3. honvéd gyalogezred egyéves önkéntese volt, amikor 22 éves korában,1915. január 17-én meghalt. Veszprémben temették el katonai pompával.
Géza felesége Gyenes Klára, gyermekeik: Sára és Tamás
Erzsébet férje Lelkes Béla
György 45 éves korában halt meg, Halimbán van eltemetve, valamint szülei és nagyszülei is.
Az államosítás után a Bauxitkutató Vállalat költözött a kastélyba, majd a MASZOBÁL –irodák helyszíne lesz. Az 50-es évek elején átépítik, ekkor kapja az északi és déli toldatot.
1957-ben Bauxit Bánya Szakszervezeti Bizottsága kezelésébe kerül. Könyvtárat hoznak létre, és havi 8 alkalommal filmvetítést biztosítanak.
1970-től a községi tanács, majd az önkormányzat a Kultúrház fenntartója. A nagyterem kulturális vagy közösségi rendezvények színtereként szolgált. A többi helyiség a különféle klubok összejöveteleinek adott helyet.
2011-es felújítása óta Integrált Közösségi Szín Tér az elnevezése.


A bauxitbányászat halimbai története

A bauxitbányászat halimbai 100 éve szinte fényképe hazánk XX. századi történelmének.

Talán Zalatnai Stürmer József nyugalmazott ezredes se gondolta volna 1908-ban, hogy az édesanyjától kapott földön való bejárás során a térségi ipart készíti elő. A Halimba-Malom árokban talált vörös színű érc megtalálása azonban lelkesítette, mert mint katonaember, tudatában volt a fém fontosságának. Segítséget kért az Országos Földtani Intézettől, ahonnan Kormos Tivadar körzeti geológus 1908. július 19-én a helyszínre ment, és megvizsgálta a vörös kőzetet. Ez az első írásos emlék a Bakony déli területén, amely a bauxit meglétére utalt.

Zalatnai Stürmer József legnagyobb bosszúságára a geológus felületes vizsgálat után kijelentette, nem érdemes ezzel foglalkozni és már távozott is. Az ezredes azonban nem adta föl. Malom-Árok több szántójából vasérc gumókat szedett össze és ezeket megőrizte, és Halimba-Szőc-Taliándörögd község határában a 41 kataszteri hold nagyságú birtokára zárt kutatmányt kért. Igaz ezt „érc és egyéb ásványok” megnevezésre tette, hiszen nem tudhatta akkor még, hogy a kőzet a vason kívül alumínium oxidot is tartalmaz nagy mennyiségben. Emiatt kutatást sem kezdeményezett.

Lelkesedése akkor nyert újult erőt, mikor 1920-ban az ajkai Kőszénbánya Társulat a Szőc-Halimba szekérút mellett az egyik szénre fúrt lyukban 11 méter vastag vörös anyagot talált. Ez igazolta azt a korábbi feltételezést, hogy a Halimba Malom-Árokban talált kibúvás telepszerűen a halimbai medencében is folytatódik.

A kutatás során talált vasércnek vélt vörös színű kőzetet Leitmeier bécsi egyetemi tanár vizsgálatai bauxitnak minősítették.

Mindeközben 1920. és 23. között Aknaszlatinai György Albert bányamérnök a Tapolcai Bánya Részvénytársaság nevében a triász dolomit és eocén mészkő határán lévő bauxit kibúvásokat vizsgálta Zalatnai Stürmer Józseftől függetlenül. A vizsgálatai során szintén feltételezte, hogy a környéken egy vagy több nagyobb kiterjedésű bauxittelep található.

Azonban általános vélemény volt ez időben, hogy a Halimba térségi bauxitok rossz minőségűek, ipari felhasználásra alkalmatlanok. Részben ezt erősítette meg az 1921-ben a falutól induló Malomároki út keleti árkában kialakított táró, amelyet mintegy 200 méter hosszban hajtottak ki, nagy meglepetésre teljes hosszban bauxitban! A szelvényezés utáni mintavétel viszonylag gyenge minőségű bauxitot hozott, azonban ez a vágat az ország első, bauxitban kialakított mélyműveléses bányászati létesítménye.

Ennek ellenére mégis elindult földtani kutató és értékelő munka Kormos Tivadar, Taeger Henrik és Vadász Elemér geológusok vezetésével. Ők is arra jutottak az elvégzett elemzések alapján, hogy a Halimba vidéki bauxit mint alumínium érc nem értékesíthető. Ebbe a döntésükbe belejátszott, mint ahogy ők akkor fogalmaztak tanulmányukban, hogy a „Gánt környéki bauxitbánya pompás kilátásai és a vértesi bauxit könnyebb Németországba történő szállíthatósága miatt a Halimba-Taliándörögd-Szőc területtel nem érdemes foglalkozni.


A terület újraértékelésének szükségességére Vadász Elemér hívta fel a figyelmet 1939. októberében. Véleménye szerint semmi ok sincs annak feltételezésére, hogy a nagy kiterjedésű egységes halimbai bauxitterület egész kiterjedésében használhatatlan. Az eddigi kutatások a bauxit mennyiségének és minőségének megállapítására sem elegendőek, ezért további, jelentős volumenű fúrásos kutatást javasolt.


Az alumínium érc utáni keresletnövekedés miatt 1943-ban az Aluérc Rt. nagyszabású mélyfúrásos kutatást indított a területen Vadász Elemér és Alliquander Endre bányamérnök műszaki irányítása mellett. A munka kiterjedt a halimbai medence csaknem egészére, ahol kimutatták a nagy kiterjedésű és egységes bauxittelep meglétét. Emellett kutatást folytattak Határvölgy, Malomvölgy, Pityerdomb, Somkőtető és a Balatonhegy területén is. A közben megismert nyirádi előfordulásokkal együtt ekkor már négy cég is kutatást végzett környezetünkben; az Aluérc Rt., a Magyar Bauxitbánya Rt., a Bakonyi Bauxitbánya Rt. és a Tapolcai Bánya Részvénytársaság.

A fokozódó háborús nyersanyagigény miatt elsősorban a Taliándörögd - Szőc térségi, és a nyirádi felszín közeli, könnyebben kitermelhető bauxitkészletek kimutatására irányultak egyre intenzívebb vizsgálatok. Ennek eredményeképpen Nyirádon megnyitották az Edgár, Gábor, Károly, Ferenc, Sándor és Gyula bányákat, Szőc mellett pedig a Félix I. külfejtést, majd mélyművelést, és elkezdték a szárhegyi Antal táró megépítését. A gyorsan közeledő háborús front a munkákat megszakította, a gépeket, eszközöket a németek elszállították, illetve megsemmisítették. A kevés szakképzett bányász szétszéledt, így a II. világháború után, bár rendelkezésre álltak a feltárt bányák, nem tudtak megindulni a termeléssel.

A Németországi timföldgyárak leálltak, az export megszűnt. Helyette az 1943-ban megkezdett ajkai timföldgyár jelentkezett vevőként, azonban az emberhiány, a hiányzó gépek és a magas minőségi elvárások miatt még 1946-ban sem érte el a magyarországi összes bauxittermelés a 100.000 tonnát. Pedig a termelést meg kellett indítani, mert a szovjetek követelték háborús jóvátételi szolgáltatásként a számukra is kincset érő ércet. 1948-ban a magántársaságok többségét államosították, a vezetőiket koholt vádakkal letartoztatták. 1950-ben pedig megalakult a MASZOBAL, a Magyar-Szovjet Bauxit és Alumínium Rt., ezzel a térségi bauxitbányák irányítása szovjet kézre került.

A megkövetelt termelés rendkívüli nehézségekbe ütközött, az alacsony gépesítettség, szakemberek hiánya miatt csak lassan futott fel a termelés. Ezen időszak alatt Nyirádon négy, Szőc térségében három új bányát nyitottak.


Az 1956-os forradalom hatására minden bauxitbányában leállt a munka, Nyirádon és Halimbán is csak lassan indult be a termelés. A helyzet 57 tavaszára rendeződött annyira, hogy megindulhattak újra a bányák. 1957. július 1-én a Nehézipari Minisztérium egyesítette a halimbai és nyirádi vállalatotokat, Bakonyi Bauxitbánya V. néven.

Ezután beszélhetünk az állami irányítású bauxitbánya gyors fejlődéséről, a tervgazdaság végre eszközöket is biztosított a feladathoz. A termelés dinamikusan emelkedett, egy évtizeden belül megháromszorozódott. A korábbi néhány száz fős létszám 1975-re meghaladta a 2000-t, a térség egyik legnagyobb foglalkoztatójává válva ezzel. Buszjáratok sokasága hozta munkatársainkat Nagyvázsonytól egészen Zalaszentgrótig.


Az állami beruházásokkal megépített bányák sorát a már korábban megkezdett Halimba - Cseres bánya intenzív feltárásával indult.

A Cseres-devecseri úti teleprészről 1950-1954 között Barnabás Károly, Bárdossy György és Virág Károly készített zárójelentést, aminek alapján 1953-ban már a termelés is megindult. Közben a telep északi részének kutatását is folytatták.

Az ott megkutatott bauxitvagyon Halimba II. és Halimba III. néven lett lefejtve 1960. és 2003. között, több függőleges akna kialakításával, csilleszállítással, majd később gumihevederes szállítószalaggal. Óriási fejlődést hozott a CAVO nevű svéd sűrített levegős gép megjelenése a 70-es évek elején, melyeket később gumikerekes diesel hidraulikus német gépek váltottak fel. A halimbai bányákból az eddig kitermelt 24 millió tonna érc a területet Magyarország legnagyobb bauxitbányájává avatta.

A malomvölgyi és Taliándörögd-Szőci előfordulások területén több kisebb külfejtés és mélyművelés nyílt meg a 60-as 70-es években. Termelésük kiegészítette az akkor már külön-külön közel 1 M tonnát termelő halimbai és nyirádi bányaüzemeket.


A bauxitbányászat 1996-os privatizációja óta a legnagyobb értékű beruházás szintén Halimbán történt. 2001-ben mintegy 2,1 Md. Ft értékben elkészült Halimba II/DNy nevű bányára igazán büszkék vagyunk, magas gépesítettség, a legkorszerűbb technika alkalmazása a bányászok nehéz fizikai igénybevételén sokat enyhített. A bánya ércvagyona előreláthatólag 2010-15-ig fogja szolgálni az ajkai timföldgyár ellátását. A térséget ezután sem hagynánk el, a kialakult magas szakmai kultúrára támaszkodva Szőc-Taliándörögd térségében a korábbi bányászathoz kapcsolódóan tervezünk termelés-, illetve a korábbi külfejtések rekultivációját.


Felhasznált irodalom:

1) Aknaszlatinai György Albert: Bauxittelep Halimbán és környékén Veszprém vármegyében, Bányászati és Kohászati Lapok, 1923. évi 7. szám, p: 57-62., 8. szám, p: 73-77.

2) Ajtay Zoltán Endre: A Magyar Bauxitbánya Részvénytársaság alumíniumérc-bányászata, Bányászati és Kohászati Lapok, 1941. évi 12. szám, p: 213-222.

3) Bauxitbányászat a Bakonyban, szerkesztette: Gádori Vilmos, Szepeshegyi István, (Bakonyi Bauxitbánya Vállalat kiadványa, Tapolca, 1987.)

4) Dr. Fazekas János: Érc- és ásványbányászat, Bauxitbányászat, In: Magyar bányászat évezredes története II. kötet (OMBKE, Budapest 1996.)


Összeállította: Kis István okl. bányamérnök, okl. környezetvédelmi szakmérnök, közgazdász, MAL Zrt. Halimba Bauxitbánya-üzem volt vezetője












8452 Halimba, Petőfi S. u. 16 E-mail: halimba [ kukac ] vazsonykom.hu